Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
Akiknek nincs ideje sok betűt olvasgatni, azoknak röviden: ismét van egy jó scifi a SyFy-on.
„Az évad nagyon sok ponton eltért James Corey öt kötetes regénysorozatának első kötetétől és változatlanul úgy érzem, hogy szerencsés kézzel nyúltak a készítők a forráshoz.
A három oldalú konfliktus, ami a könyvben csak háttér, a sorozatban arcokat kapott. Ennek köszönhetően a hatalmi harcokat és a végül is az egész sztorit meghatározó Föld – Mars – Öv szembenállást nem csak a Rocinante legénységén keresztül látjuk, hanem ez önálló, párhuzamos szálként működik a sorozatban.
Ennek köszönhetően változatosabb a látvány is, nem vagyunk végig a főszereplők meglehetősen klausztrofób világához kötve.
Az is jót tett a sorozatnak, hogy az elején Holden legénysége nem egy boldog, összeszokott csapat volt a szeretett parancsnok mögött. Az eltérő egyéniségek így jobban látszottak, a könyvet nem ismerők számára nem volt előre lefutott, hogy milyen döntéseket hoznak majd a szereplők. A későbbiekre nézve is pozitív lehet, hogy így nagyobb egyéni játékterük van.”